Egyéb címkéhez tartozó bejegyzések

Kétoldalú egészségügyi és kulturális megállapodásokat írt alá Balog Zoltán Indiában

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere indiai látogatáson vesz részt Orbán Viktor miniszterelnök kíséretében. Az EMMI tárcavezetője indiai partnereivel kulturális csereprogramról, a hagyományos gyógyászat területén történő együttműködésről, valamint egy mikrobiológiai és radiológiai témában való védelmi kooperációról szóló megállapodást írt alá.

Az egészségügy területéhez kapcsolódó együttműködési megállapodás Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Indiai Köztársaság Egészségügyi és Családjóléti Minisztériuma között jött létre. A megállapodás a képzés, továbbképzés, kutatás és alkalmazás területén teremti meg a kereteket a két ország közötti kapcsolatok továbbfejlesztésére, építve az érintett intézmények és szakemberek közvetlen kapcsolataira, azok előmozdítására.

Kulturális területen a két ország közötti korábbi együttműködési megállapodás időbeli lejárta tette szükségessé egy új dokumentum aláírását. Ebben a hagyományosan jó magyar-indiai kulturális kapcsolatokra építve olyan munkatervet fogadtak el a felek, amely támogatja a magyar és az indiai alkotók és alkotóközösségek, valamint a kultúra terén működő intézmények és szervezetek közötti közvetlen kapcsolatokat, továbbá az alkotóművészek munkáinak bemutatását. A megállapodás ösztönzi a közvetlen együttműködést a két ország kulturális intézményei között, egymás kultúrájának megismertetése érdekében.

(Fotó: Fotó: Burger Barna/Miniszterelnökség)

Balog Zoltán: az állam feladata, hogy teljes életet élhessenek az autisták

Az állam feladata elsősorban az, hogy az esélyteremtés mellett megfelelő körülményeket biztosítson az autizmus kezelésére és lehetővé tegye számukra a teljes körű életet a társadalomban – mondta az emberi erőforrások minisztere a nemzetközi autista kongresszus megnyitóján csütörtökön Budapesten.

Balog Zoltán az ehhez szükséges források megteremtése mellett a szemléletformálás fontosságára hívta fel a figyelmet. A miniszter kiemelte, hogy Magyarország új alaptörvényében az alapvető jogokat fogyatékosság szerinti különbségtétel nélkül mindenki számára biztosítja, miközben a védendő társadalmi csoportok körét kibővítették. Szavai szerint fontos feladat az is, hogy csökkentsék a távolságot azok felé, akik bezárkózva élnek és nem találják meg az utat az együttéléshez.

Balog Zoltán elmondta, becslések szerint Magyarországon 90-100 ezer ember élhet autizmussal, ám egy országos kutatás és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adataiban csak 15-20 ezer embert tartanak nyilván különböző fokú és súlyú autizmussal. Jelezte, kezelésüket tárcáján belül, az egészségügyi szociális és köznevelési ágazatok fogják össze.

A miniszter több kormányzati programot, pályázatot és intézkedést is említett, ezek között például a korai felismerés érdekében a védőnői hálózat megerősítését, valamint a beilleszkedést és önállóságot segítő munkahelyteremtést.

A megnyitón Mária dán hercegné arra emlékeztetett, hogy az ENSZ közel hét éve fogadta el a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezményt, ami biztosítja a számukra az alapvető jogokat. Jelezte azonban, hogy az egyezmény gyakorlati megvalósítása országonként eltérő. Erre utalva arról beszélt, büszke arra, hogy hazája, Dánia vezető szerepet játszik a fogyatékossággal élők munkaerő-piaci integrációjában, ami méltóságot és függetlenséget ad a számukra. Szavai szerint az autisták nagyon érzékeny emberi lények és ezért is kell nagy tisztelettel és szeretettel viszonyulni hozzájuk.

(Szöveg: MTI, Videó: Kormány.hu)

Balog Zoltán köszöntötte Tarics Sándor olimpiai bajnokot 100. születésnapján

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az alább olvasható levélben köszöntötte a világ legidősebb élő olimpiai bajnokát, az 1936-os berlini olimpián győztes magyar vízilabda-válogatott játékosát.

Balog Zoltán köszöntőlevele Tarics Sándor olimpiai bajnok 100. születésnapjára

Kiszélesíti a Kormány a családi járulékkedvezményt

Biztossá vált, hogy a kormány januártól kiszélesíti a családi adókedvezmény rendszerét. A módosítás további 260-270 ezer háztartást, illetve családot érint, költségvetési vonzata pedig 50 milliárd forint lesz – jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteki sajtótájékoztatóján.

Balog Zoltán azt mondta, azok a szülők, akik eddig a családi adókedvezmény teljes összegét nem tudták igénybe venni, azok családi járulékkedvezmény formájában az egészségbiztosítási és a nyugdíjjárulékból érvényesíthetik majd az adókedvezményt.

Ez azt jelenti, hogy a bruttó bér eddigi 16 százalékáról 33 százalékára nő a családi adókedvezmény által elérhető maximális adómegtakarítás. Jelezte: most is már 1,1 millióan veszik igénybe a családi adókedvezményt.

 

Új családi járulékkedvezmény 2014 januárjától

Elmondta, az intézkedés pozitív hatását a családok már a januári bér kifizetésekor fogják érezni.

Balog Zoltán példaként azt mondta, ez egy kétgyermekes 100 ezer forintot kereső szülőnél havi 4 ezer forint nettó jövedelemtöbbletet jelent majd. A változás lényegesen nagyobb a három és többgyermekes családok esetében – tette hozzá.

A sajtótájékoztató után kiosztott minisztériumi háttéranyag szerint egy háromgyerekes családban ha a két szülő együttes jövedelme 100 ezer forint, akkor az idei nettó 81 500 forintos jövedelem a következő évben 98 500 forint lesz, tehát nettó 17 ezer forinttal több mint az idén. Ha a (háromgyerekes) két szülő együttes jövedelme 300 ezer forint, akkor 51 ezer forinttal kaphatnak többet havonta – derült ki az anyagból.

Balog Zoltán közölte azt is, az elmúlt évben a családi adókedvezménnyel mintegy 184 milliárd forintot hagytak a családoknál, a mostani intézkedés hatása pedig számításaik szerint további 50 milliárdot jelent a költségvetésben.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a gazdasági növekedés biztosít majd forrást az intézkedés költségeinek fedezésére.

A miniszter a jövő évi családi adózást érintő bejelentését az Európai Nagycsaládos Szervezetek Szövetségének (ELFAC – European Large Families Confederation) a Parlamentben tartott szakmai rendezvényének szünetében tette.

Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) főtitkára, akivel a miniszter közösen tartott sajtótájékoztatót – üdvözölte a bejelentést és köszönetet mondott a kormány korábbi, őket érintő pozitív döntéseiért, külön említve a rezsicsökkentést, amellyel szerinte a kormány a családok mellé állt és megvédte őket a szolgáltatókkal szemben.

Hangsúlyozta azt is, hogy a mostani intézkedéssel elérik már a vidéki, kisebb keresetű, és az egyszülős családokat is.

MTI, EMMI

Fotó: Botár Gergely, kormany.hu/Miniszterelnökség

Kiszélesíti a Kormány a családi járulékkedvezményt