Mohácsi Norbertnek, a kaposvári Csiki Gergely Színház ifjú színészének ítélték oda idén a Molnár Piroska, a nemzet színésze által alapított Nagymama-díjat.
Fidelio bejegyzései
Szivárvány hangversenysorozat Kaposváron
A Muzsikás Együttest, az Orfeo Zenekart és az Amadinda Ütőegyüttest is hallhatják a zenekedvelők a Filharmónia Magyarország – Szivárvány-bérlet októberben kezdődő kaposvári hangversenysorozatán.
Bóbita Matiné: Boribon és Annipanni
A Budapest Bábszínház előadása, a Boribon és Annipannit két rangos díjjal is kitüntették: a Kaposvári ASSITEJ Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé versenyében, valamint a Színházi Kritikusok Céhének szavazásán bizonyult kategóriájában a legjobbnak. Nézze meg partnerével az elmúlt évad legjobb gyerekelőadását!
Rátóti Zoltán marad a kaposvári színház élén
A kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója további öt évre szóló megbízást kapott a társulat vezetésére a közgyűlés augusztus 26-i ülésén, így 2015-től a második igazgatói ciklusát kezdheti a teátrum élén.
Rátóti marad az igazgatói poszton?
Kaposvár polgármestere jó esélyt lát arra, hogy Rátóti Zoltán maradjon a Csiky Gergely Színház igazgatója. Szita Károly erről az augusztus 21-ei évadnyitó társulati ülésen beszélt.
Rátóti egyedüliként indul a kaposvári színházért
Rátóti Zoltán, a kaposvári Csiky Gergely Színház jelenlegi ügyvezető igazgatója az egyedüli pályázó a városi közgyűlés által a teátrum vezetői posztjára egy hónappal ezelőtt kiírt, s július 30-án lejárt pályázatára.
Ízlés kérdése
Ott szerepel a POSZT versenyprogramjában a kaposvári Csiky Gergely Színház és a Pécsi Nemzeti Színház közös produkciója, a márciusban bemutatott Bányavakság is. Az előadás rendezőjét, Bérczes Lászlót egyebek mellett arról is kérdeztük, miért éppen a középső darabot választotta Székely Csaba trilógiájából. HANGOSCIKK
Rippl-Rónai városa
Kaposvár szülöttének, Rippl-Rónai Józsefnek állít emléket a világhírű festőművészéről elnevezett, csütörtökön kezdődő négynapos összművészeti fesztivál a somogyi megyeszékhelyen.
Kaposváron nyüzsög a gyerekszínházi világ
Május 5-én, hétfőn kezdődött el a VII. Kaposvári ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé.
Micsoda útjaink – Cseh Tamás-est a Belvárosi Színházban
2014. március 31-én 19 órakor a Belvárosi Színházban Mohácsi János 2012-ben végzett kaposvári színészosztálya különleges esttel emlékezik Cseh Tamásra. Az előadók között találjuk az osztály tagjait, többek között Boros Annát, Lovas Rozit, Lábodi Ádámot, Forman Bálintot és vendégként fellép Csákányi Eszter és Kulka János.
Újra lesz János vitéz a Nemzetiben
Vidnyánszky Attila rendezésében mutatja be Petőfi Sándor elbeszélő költeményének színpadi változatát a Nemzteti Színház március 7-én. Az előadásban a budapesti színművészeti negyedéves és a kaposvári egyetem másodéves hallgatói is fellépnek.
Budapesten vendégszerepelnek a kaposváriak
Két előadással látogat januárban Budapestre a kaposvári Csiky Gergely Színház: a Cigánytábor az égbe megy című zenés ballada Szőcs Artur rendezésében a Nemzeti Színházban látható január 11-én, a 111 című kortárs lengyel dráma a Jurányi Inkubátorház műsorán szerepel január 13-án.
Kiosztották a Nagymama-díjat
Az idei elismerést Grisnik Petra és Váncsa Gábor színművészek vehették át december 7-én este a kaposvári Csiky Gergely Színházban.
Rippl-Rónai hazatér
Budapest és Kaposvár között új intercity járat indul december 15-én, Rippl-Rónai IC néven. A névadás nem véletlen, része annak a kulturális-turisztikai projektnek, amelynek során Kaposvár város felvállalja Rippl-Rónai József életművének gondozását, tudományos feldolgozását, biztosítva ezzel, hogy a világszerte egyre elismertebb géniusz, hazánk “első európai festője” az őt megillető helyre kerüljön a nemzetközi képzőművészeti életben.
Sztárfellépők Kaposváron
A tavaly indult bérletsorozat sikere után szeptember végétől jövő tavaszig ismét neves előadóművészek lépnek fel a kaposvári Szivárvány Kultúrpalotában a pécsi székhelyű Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. szervezésében.
Premier: Állampolgári ismeretek
Tengely Gábor rendezésében mutatnak be fiatalokról szóló darabot Zsámbékon augusztus 15-én, melyben a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Kaposvári Egyetem végzős és negyedéves hallgatói játszanak együtt.
Színházi mesterkurzus a Kaposvári Egyetemen
Idén is megrendezik Kaposváron a kulturális-művészeti kapcsolatok fejlesztése szempontjából nagy jelentőségű nemzetközi oktatási projektet.
Nyáron se maradunk színházi élmény nélkül Kaposváron
Tragikomédiát, revüoperettet, novellafeldolgozást és vígjátékot is láthatnak a színházkedvelők a Kaposvári Nyári Színházi Esték keretében július 4-től öt héten át a Szivárvány Kultúrpalotában.
Kontrasztok és fiatalok
A Kaposvár nyári kulturális életét felpezsdítő Kaposfest keretében 2013 augusztusában sorra kerülő rendezvényekről szólva a szervezők kiemelték: ez a fesztivál alighanem messze az egyik legfiatalabb – nemcsak Magyarországon, de egész Európában is. Részben mindössze néhány évre visszatekintő múltja, részben pedig meghívott művészeinek, stábjának és közönségének átlagéletkora miatt.
Vidnyánszky Attila nem vezethet kurzust Strasbourgban
A Strasbourgi Nemzeti Színház visszamondta a rendező és az általa képviselt Kaposvári Egyetem kurzusának meghívását, mire Vidnyánszky Attila lemondta két beregszászi darabjának strasbourgi előadását – írta a Népszava a 7óra7 internetes orgánumra hivatkozva.