Hír3.hu bejegyzései

Shylock – különleges premier a kaposvári színház stúdiószínpadán

Különleges premier színhelye volt szombat este a kaposvári Csiky Gergely Színház stúdiószínpada: Gareth Armstrong Shylock című monodrámájának magyarországi bemutatóján részt vett az író – napjaink egyik legjelentősebb Shakespeare-színésze – és a darab fordítója, a régóta Londonban élő Nádasi Myrtill színművész.

Nemi erőszak egy gólyatáborban – Előzetesben egy budapesti férfi

A Kaposvári Járásbíróság elrendelte egy budapesti férfi előzetes letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy a hétvégén megerőszakolt egy lányt Fonyódligeten, egy gólyatáborban. A tábort szervező Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) hétfőn közleményben azt hangsúlyozta, hogy a szervezett programoktól “függetlenül történt” a nemi erőszak.

Három férfit gyanúsít a rendőrség a siófoki rablógyilkossággal

Három férfit gyanúsít a rendőrség a pénteken Siófokon történt rablógyilkossággal – közölte Szijártó István, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi helyettese kedden Kaposváron sajtótájékoztatón.

Labdarúgó NB I – Nagyszabású ünnepséggel búcsúzik a Hidegkuti Stadion, Torghelle marad

Szombaton a Kaposvár elleni bajnoki mérkőzéssel, valamint nagyszabású ünnepséggel búcsúztatja ideiglenesen az MTK labdarúgócsapata otthonát, a Hidegkuti Stadiont.

Visszaélt az ügyfelek jelszavával egy kaposvári banki ügyintéző

Vádat emeltek egy kaposvári bank ügyintézője ellen, aki bankszámla-tulajdonosok jogosulatlanul megszerzett jelszavaival több mint 18 millió forintot utalt át a saját és a hozzátartozói számlájára – közölte a Somogy Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

A költészet napja – Versünnepre hív Kaposváron a Csiky Gergely Színház

Kaposvár főterére várják pénteken a versszerető közönséget a Csiky Gergely Színház művészei, akik a város általános és középiskoláival együtt ünnepelik a magyar költészet napját kortárs és “majdnem kortárs” magyar költők gyerekverseivel.