[origo] Itthon bejegyzései

Hatszor lőtt rá a társát fához szorító autósra a rendőr

Nyolc embert vettek őrizetbe a rendőrök a csütörtöki zalaegerszegi üldözés után. Több tucat betörés száradhat a kaposvári betörőbanda lelkén, akik rendőrökre is rátámadtak menekülés közben. Fának szorítottak egy rendőrt, egy másikat elsodortak, és a kilőtt kerekű autóval menekültek el, de végül elkapták őket.

Ráfizethet az elkerülő útra Kaposvár

Már közel kétezren csatlakoztak a fizetős kaposvári elkerülő útszakasz ellen tiltakozók Facebook-csoportjához. A közösség szerint a várost túlterheli majd a változás miatt hirtelen megnövekvő forgalom.

Halálos baleset zárja az évet

Halálos baleset történt a Somogy megyei 6505-ös úton szerda este, ahol egy Magyaratád felől Kaposvár irányába tartó személyautó elütött két gyalogost – tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.

Havazás, hófúvás, másodfokú figyelmeztetés

Havazik az ország déli határ menti területein, a Lenti–Paks-Makó vonaltól délre szinte mindenhol. Intenzív a havazás Kaposvár, illetve Hódmezővásárhely térségében. 

A Központi Nyomozó Főügyészségen az Orbán elleni feljelentés

A kaposvári rendőrség hatáskör hiányában továbbította Árok Kornélnak, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja kommunikációs igazgatójának feljelentését, aki azt kezdeményezte, indítsanak eljárást Orbán Viktor miniszterelnök ellen kényszerítés és hivatali visszaélés gyanúja miatt. A kaposvári rendőrség a Központi Nyomozó Főügyészségre továbbította a feljelentést.

Kósa Lajost új elnök váltja

Szita Károlyt, Kaposvár polgármesterét választotta új elnökévé a Megyei Jogú Városok Szövetségének pénteken befejeződött tisztújító közgyűlése Debrecenben.

Adóemelésekről döntöttek Kaposváron

Mérsékelt adóemelésekről döntött a kaposvári közgyűlés a csütörtöki ülésén. Az építményadó, a telekadó és a magánszemélyek kommunális adójának csekély mértékű emelésére tett javaslatot a város címzetes főjegyzője.

Szita: Kaposvár lesz a legbiztonságosabb nagyváros az országban

Az egész városra kiterjedő kamerarendszer figyeli ezentúl Kaposvár közterületeit és a külterületeket, e célra az önkormányzat saját forrásból 150 millió forintot költ – mondta Szita Károly polgármester.

A börtönhierarchia legalján a gólyatábori erőszakoló

Fokozottan ügyelnek a kaposvári börtönben a gólyatábori szatír biztonságára, mert a pedofíliáért és a nemi erőszakért előzetesben ülők vagy jogerős büntetésüket töltők a rabok között a hierarchia legalján állnak, ezt pedig gyakran durva bántalmazással is kifejezik az elítéltek.

Kimosta a töltést a víz

Több napig pótlóbusz közlekedik a Siófok-Kaposvár vasútvonal egy szakaszán, mert szombat éjjel a Tab és Siófok közötti szakaszon a tartós esőzés miatt kialakult vízátfolyások kimosták a vasúti pálya ágyazatát – közölte a Mávinform.

Pénzt ad a város, ha nem mennek el az egyetemisták

Maradásra ösztönzi Kaposvár önkormányzata a nappali tagozaton tanuló kaposvári hallgatókat egy pályázattal. A szemeszterenként havi 25 ezer forintos ösztöndíjra azok pályázhatnak, akik vállalják, hogy tanulmányaik befejezése után a városban helyezkednek el.

Börtönbe megy a kaposvári műkincskereskedő

Letöltendő börtönt kaphat, ráadásul a közügyektől is eltilthatják, és még 61 millió forintját is elkobozhatják annak a kaposvári galériatulajdonosnak, aki kortárs művészeket bízott meg azzal, hogy mások mellett Benczúr Gyula stílusában készítsenek képeket. Ezeket persze eredetiként adta volna el.   

Két és fél év börtönre ítélték a rendőrgázoló exképviselőt

Kovács József 2012-ben hajtott neki egy őt igazoltatni akaró rendőrnek. Érvényes jogosítvány nélkül vezetett. Hétfőn két és fél év börtönre ítélte a Kaposvári Bíróság.