A kormány 4 milliárd forinttal megemelte a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretét, ami ezzel 26,3 milliárd forintra nőtt – írja a Napi Gazdaság. A Magyar Közlönyben megjelentek szerint a döntés érinti a Budapest Honvéd, a Zalaegerszeg, a Kaposvár, a Békéscsaba, a Dunaújváros és a Sopron otthonával kapcsolatos terveket is.
Szabó Miklós bejegyzései
Videó: Hálószaggató gólt lőtt a magyar légiós Romániában
Gólt szerzett a román élvonalban a CSMS Iasi játékosa, a korábban Kaposváron szerepelt Bőle Lukács. A futballista a Pandurii ellen 3-0-ra megnyert összecsapáson talált a kapuba úgy, hogy még a háló is átszakadt.
Élő: FTC – Paks
NB II: A Vasas az őszi bajnok, második a Békéscsaba – eredmények
A Békéscsaba 3-0-s győzelmet aratott Cegléden a Merkantil Bank Liga 15. fordulójában, így a dobogón zárja az őszt. Az őszi bajnok a Vasas lett, amely Mezőkövesden nyert rangadót. A Gyirmót pontokat veszített Siófokon, így a viharsarkiak mögé szorult, emellett a Szolnok sem tudott nyerni. Az SZTK Szegedről hozta el a három pontot, a Balmazújváros meglepő sikert aratott Sopronban, a ZTE pedig a Kaposvárt múlta felül. Eredmények. (Fotó: Facebook / Békéscsabai 1912 Előre)
3 meccset ért a bíró megsértése az NB I-ben – egy klubot kizárt az MLSZ az átigazolásokból
Az MLSZ fegyelmi bizottsága 3 mérkőzésre elmeszelte a Honvéd játékosát, Raffaele Alcibiadét, amiért az kiállítását követően, levonulás közben megsértette a játékvezetőt. Az NB II-ben a mezőkövesdi Kulcsár Kornél ütés miatt pihen ugyanennyit, a Kaposvárt pedig kizárta a grémium egy hónapra az átigazolásokból két labdarúgóval szemben fennálló tartozás miatt. Fegyelmi határozatok.
Kikapott a Diósgyőr, 0-3-ról fordított a Paks – eredmények a Ligakupából
A Paks úgy nyert 4-3-ra a Kaposvár ellen hazai pályán a Ligakupában, hogy emberelőnyét kihasználva 0-3-ról fordított a második félidőben. A Diósgyőr 2-1-es vereséget szenvedett Szolnokon, a Balmazújváros csapatában pedig betalált Kondás Elemér fia, Kristóf. A Nyíregyháza, a Pécs és a Szigetszentmiklós is csatlakozott a továbbjutók táborához. Eredmények.
NB II: Pál duplával nyitott, a ZTE-nek 3-0 sem volt elég – eredmények
Az élmezőnyben haladó csapatok közül a Mezőkövesd, a Szolnok és a Békéscsaba is hozta saját mérkőzését szombat délután a Merkantil Bank Ligában. A Soroksár frissen igazolt támadója, Pál András győzelmet érő duplával nyitott a Kaposvár ellen. A ZTE háromgólos előnyt szórt el, a Gyirmót lecsúszott a dobogóról. Eredmények.
Ligakupa, élő: Kaposvár – FTC
Élő: Újpest-Vidi, Kaposvár-Fradi
A héten újabb fordulót bonyolítanak le a Ligakupában, szerdán pedig több érdekesnek ígérkező összecsapást is rendeznek, a nap rangadója az Újpest és a Videoton Megyeri úti találkozója. Az említett mérkőzés mellett a Ferencváros kaposvári vendégjátékát közvetítjük élőben. Kövesd a meccseket a csakfoci.hu-n!
NB II: Az összes élcsapat kikapott – eredmények
Ismét nem tettek ki magukért az élcsapatok az NB II-ben. A Mezőkövesd Szegeden, a Vasas Szolnokon kapott ki, a Gyirmót pedig egy pontot szerzett Szigetszentmiklóson. A gólok számára a legtöbb helyen nem lehetett panasz, három pályán is legalább öt született. A Kaposvár kapaszkodik. Eredmények.
Keresett csatárról maradt le a Puskás Akadémia
A csakfoci.hu információi szerint a Puskás Akadémia is megkereste a közelmúltban a Győri ETO és a Kaposvár egykori csatárát, Tarmo Kinket. Úgy tudjuk ugyanakkor, hogy az észt válogatott támadó az Újpest után a felcsútiaknak is nemet mondott, mivel az anyagiakban nem tudott megállapodni a vezetőkkel.
NB II: Beérte a Vasast a Gyirmót, félbeszakadt a Kövesd meccse – eredmények
A Gyirmót 2-0-ra győzött a Békéscsaba otthonában a Merkantil Bank Liga 5. fordulójában, ezzel pontszámban beérte a pénteken Kaposváron veszítő Vasast. A Soroksár legyőzte a Zetét, a Sopron pedig az utolsó pillanatban egyenlített Szigetszentmiklóson. A Szolnok-Mezőkövesd találkozó az ítéletidő miatt félbeszakadt. Eredmények.
NB I, élő: DVSC – Pécs
NB II: Tovább menetel a Vasas – eredmények
Elveszítette veretlenségét az NB II-ben a tavaly még az élvonalban szerepelt Kaposvár. A somogyiak Gyirmóton kaptak ki 3-1-re. A Siófok továbbra is nyeretlen, pedig nem sok hiányzott a sikerhez a balatoniaknak Balmazújvárosban. A Vasas negyedik bajnokiját is behúzta. Eredmények.
NB II: Őrzi veretlenségét az újonc, lejtmenetben a Siófok – eredmények
Továbbra is veretlen az újonc Szeged a Merkantil Bank Ligában, miután a 90. percben egyenlített hazai pályán a Cegléd ellen. A Békéscsaba otthon tartotta a három pontot a Sopron ellen, a Siófok egy négyest kapott hazai pályán, a ZTE pedig előnyből bukott el Szigetszentmiklóson. A tavaly még az élvonalban szerepelt Kaposvár és Mezőkövesd döntetlenre végzett egymással. Eredmények.
Barca-ereklyével segítenének a súlyos beteg magyar focistán
Értékes sportereklyét ajánlott fel a Kaposvári Rákóczi korábbi elnöke a súlyos betegséggel küzdő somogyi futballista, Horváth Tamás megsegítésére.
NB II: Felemásan kezdtek az újoncok, nyert a Vasas – eredmények
Felemás mérleggel kezdték meg szereplésüket az újoncok a Merkantil Bank Liga új idényében. A Soroksár 3-1-re győzött Szigetszentmiklóson, a Szeged Siófokon szerzett pontot, a Csákvár viszont kikapott Kaposváron. A Békéscsaba, a Vasas és az Ajka hazai pályán gyűjtötte be a három pontot. Eredmények.
Rajczi Péter visszatért Kaposvárra
A Kaposvári Rákóczi hivatalos honlapján jelentette be, hogy leigazolta Rajczi Pétert, a klub egykori játékosát, aki a magyar válogatottban is szerepelt. A labdarúgó egy évre szóló szerződést kötött a második vonalban érdekelt alakulattal, ahol nagy átalakulás zajlik.
Kaposvár: Se rutin, se minőség, se pénz
Elállt vételi szándékától az az amerikai befektető, aki a kaposvári futballcsapat iránt jelezte érdeklődését, de akit a legtöbben komolytalannak tartottak – írja a kapos.hu. A klub tartozásai jelentősek, közben pedig Márton Gábornak nehéz helyzetben kellene felépítenie egy ütőképes együttest.
Ligakupa: A DVTK a Szparival, a Fradi a Zetével, a Vidi az Újpesttel került össze – a csoportok
A Videoton, az Újpest és a Vasas azonos csoportba került a Ligakupában – ez tűnik talán a legérdekesebb négyesnek. A Ferencváros Paksra, Kaposvárra és Zalaegerszegre látogat, a Diósgyőr összekerült a Szparival, a Haladás pedig a Lombarddal. Nézd meg a csoportokat!